2014. május 29., csütörtök

Amikor téged küld az őrangyal

Távol álljon tőlem az ítélkezés, de időnként nehéz.

Ma reggel igen jókedvűen ébredtem, a Fiatalúr 5 éves lett, vittünk finomságokat az oviba, és próbáltam a Kisasszonyt is felvidítani, mert rosszul esett neki, hogy ma az öccse az ünnepelt, így a felvidítás úgy alakult, hogy én is csak jobban felvidultam.

Ezután összefutottam ovistársak anyukáival, az egyikkel beszélgettünk is, annyira jól, hogy elkísértem a gyógyszertárba is. Amikor elindultunk haza, megláttuk, hogy szemben valaki beesett a sövény mögé, és mentünk is segíteni. A néni zavart volt, alig tudott menni, így ketten két oldalról belekaroltunk, úgy kísértük. Megkérdeztük, hol lakik, mutatta a kezével, hogy ott, abban a házban. Amikor odaértünk a zebrához, kiderült, hogy mégsem abban, hanem arra kell tovább menni. A következő sarkon akart befordulni. A sarkon megkérdeztük a címét, mert továbbra sem tudta megmondani, hogy merre kell mennünk. Kiderült, hogy az ellentétes irányba kellett volna mennünk. Megtaláltuk a címet, kérdeztük a kapukódot, nem tudta. Azt állította, hogy kulcsa sincs, valamilyen asszony engedi majd be. Magától se a lánykori, sem az asszonynevét nem tudta elmondani. Ha lett volna valamelyikünknél telefon, orvost hívtunk volna, mert nekem fura volt a néni, infarktusra gyanakodtam, az egészségügyis társam stroke-ra. Azt már tudtuk, hogy az elsőn lakik a néni, így Edit felolvasta neki az első emeleti lakók nevét, ebből ki tudta választani a sajátját.  Becsöngettünk a földszintre, elmondtam, kik vagyunk, miért csöngetünk, így beengedtek minket. Ekkor már azt állította a néni, hogy van kulcsa, de a két földszinten lakó néni azt javaslatára az egyikükhöz bevittük a nénit, és onnan felhívják a lányát. Megtudtuk a néniktől, hogy ők már régóta tudják, hogy zavart a néni, ettől féltek, hogy elkóborol. Mint kiderült, a lánya és az egyik unokája ügyvéd, a másik unokája tanár. De kérdezem én, miért nem veszik magukhoz, vagy viszik el otthonba, ahol vigyáznak a nénire? Cuki kis öreg mama volt, de nem tudtunk nem gondolni arra, hogy ha olyan talál rá, aki hazaviszi-kirabolja, akkor mit tehet? Most megúszta, de nem lehet valaki folyton a sarkában, hogy ne mászkáljon el! A két földszinti öreg néni sem volt már a legjobb erőben, és nem is várható el a szomszédoktól, hogy szemmel tartsák a mamát. Megértem azt is, ha valaki nem tudja/nem akarja feladni a munkáját, de hogy képes úgy élni nap, mint nap, hogy ki tudja, hol esik össze az idős, beteg, gyenge hozzátartozója?

2014. május 17., szombat

Rendhagyó ovis Anyák napja

Kellett egy kis idő, amíg ezt le tudom írni, és ne potyogjanak a könnyeim, miközben ezt leírom.

Fiatalúr új óvónője azt találta ki, hogy nem csoportosan adnak elő a gyerekek Anyák napja alkalmából a szülőcsoportnak, hanem sokkal bensőségesebb, meghatóbb műsort talált ki. 6 percenként osztotta be az anyukákat, nem értettem, ez mire lesz elég, de figyeljetek!


A gyerekek egy másik teremben várakoztak, az anyukák elhozták őket onnan, és a saját csoport előtt várakoztak. Első körben 1 anya+a gyereke bement a csoportszobába, ahol az egyik sarokban egy karosszékbe ült az anya, a gyerek az ölébe, és rózsával a kezében a gyerek elmondta azokat az anyák napi verseket, elénekelte azokat a dalokat, amiket ő szeretett volna.




Mire a Fiatalúr elmondta-elénekelte mindazt, amit szeretett volna,  átmentünk a terem közepén lévő asztalhoz, (közben bejött a következő anya-gyerek páros a karosszékbe verselni-énekelni-sírni-meghatódni) mi pedig egy kis keretbe rajzolt szívecskét festettünk pirosra úgy, hogy az ujjunkat festékbe mártottunk, egy pöttyöt a Fiatalúr tett oda, egyet én, stb stb.


Amikor ezzel is készen voltunk, átültünk a harmadik részre, ahol olyan sütit ettünk, amit a gyerekek sütöttek az óvó nénivel, és szörpöt ittunk hozzá. Kb 15-20 percet töltöttünk benn, és a legszebb Anyák napi műsort volt, amin valaha részt vettem!

 Az én fiam (többek között) ezt a verset mondta, hát sírtam, mint a záporeső:




Anyák napjára


Ha én nagy leszek, Te kicsi

tiéd lesz a babakocsi
Én dolgozom, Te játszol
várat építsz, fára mászol
Leviszlek a játszótérre,
lepkét kergetni a rétre,
Boltba is én megyek,
veszek tejet, kenyeret,
banánt is mert szereted.
Hazaérek, ölbe veszlek,
úgy SZERETLEK, úgy SZERETLEK