Vannak gyerekeid? Ha igen, érteni fogsz. Két bitang, zsivány, okos gyerek elfogult anyja vagyok. Ráadásul a kölkök felháborítóan szépek is. Ha levonom az elfogultságomat, még akkor is közel járnak a tökéleteshez. Meg vagyok róla győződve, hogy a hisztiket is csak azért kapom, hogy megmutassák, hogy ilyenek is lehetnének 24/7-ben, de ők jófejek.
Szóval, adott két közel tökéletes gyerek, és a tökéletlen anyjuk. Életem egyik legnehezebb pillanata az volt, amikor a Fiatalúr bölcsibe, a Kisasszony oviba került. Nem tudtam, hogy ez csak a kezdet, lesz ennél milliószor rosszabb is. Mindkét gyerek nagyon anyás volt, mondták is nekem sokan, hogy jó lesz nekik az ovi-bölcsi, mert megszokják, hogy nemcsak az anyjuk szoknyája mögül lessék a világot. A Fiatalúr beszoktatása a bölcsibe sírósan kezdődött, bár rögtön odaszaladt a játékokhoz, és ha valami sérelem érte a beszoktatás alatt, engem figyelt, hozzám jött. Aztán egyre több időt töltöttünk ott, én egyre gyakrabban lettem kiküldve a folyosóra, vagy be az udvarról. Ilyenkor szépen elmondtuk a Fiatalúrnak, hogy én most egy időre elmegyek, de vissza fogok jönni. Előre megbeszéltük a gondozónővel (Magyar Attiláné, Erzsike néni, hiányzol ám!), hogy ha sírás, ordítás lesz, akkor sem megyek vissza. Megoldottuk, nem volt ordítás, Fiatalúr szépen beszokott, csak reggelente volt nehéz az elválás. Nekem is...
A Kisasszony... ő más tészta. Talpraesett, határozott, pontosan tudja, mit akar, és hogyan akarja. Az oviba beszaladt, majd kituszkolt az ajtón, és közölte velem, hogy menjek nyugodtan haza, nem kell, hogy megszakadjon miatta a szívem, neki ott jó lesz! Kis híján elájultam, de hazajöttem. Három napig minden rendben volt. Már leszámítva azt, hogy Fiatalúr csak két hete járt bölcsibe, Kisasszony 3 napja oviba, rám meg túl sok minden szakadt napközben. Nem részletezem, mi minden történt a harmadik napon az oviban, talán majd egy másik blogbejegyzésben, de annyit mondok, hogy megjártuk a poklot, én lettem az oviban a balhés szülő, aki addig verte az asztalt, addig járt a vezetőnő nyakára, amíg csoportot nem váltottunk. Ott sokáig minden rendben volt, majd ott is félrecsúszott valami, és kezdődött elölről az elmebaj. Ott tartottunk, hogy az én határozott, okos, talpraesett lányom hetekig szenvedett hasmenésben, és rettegett az ovitól, megint. Közben Fiatalúr legjobb barátja Erzsike néni lett (Erzsike néni for President!), és a Fiatalúr bejelentette, hogy nem fog soha oviba menni, örökké bölcsis lesz az Erzsike néni csoportjában. Ehhez Erzsike néni kellett, hogy rábeszélje, milyen jó is az ovi. (Közben a nővérétől ugye nem ezt hallotta...)
Telt, múlt az idő, Fiatalúr ovis lett. Két nyugdíj előtt álló óvónő és ugyanolyan korú dada mellé került, ahol első látásra szerelem lett, ugyanis az óvónőknek elénekelte azt a bölcsiben tanult dalt, aminek az utolsó sora az, hogy "én leszek az óvó néni gyöngyvirága." Én is belezúgtam volna a saját fiamba, szó se róla. Az első szerelem tovább mélyült, Gizi néni és Kati néni (óvónők) és Jutka néni tökéletes trió voltak. Csakhogy új törvény, Gizi néni hiába szeretett volna még dolgozni, nyugdíjazták őt tavaly. Fiatalúr le volt sújtva, én is. Mekkora esély van rá, hogy jó óvónőt kapunk, amikor a Kisasszonynak csak nagycsoportra jött össze olyan, akiket szeretett, jókedvűen ment oviba? És megkaptuk... Rita nénit, aki fiatal, nincs még gyereke, de olyan rutinnal, határozottsággal, kedvességgel, szeretettel vette át a Gizi néni helyét, hogy bár emlegetjük, nagyon hiányzik, de Rita nénit is megszerettük családilag.
Ma volt a borzalom, Kati néni is nyugdíjba megy. Egy alacsony, molett, kedves arcú, szöszi, szemüveges tyúkanyó, gyönyörű énekhanggal, hihetetlen türelemmel, szeretettel, nem tudom, hogy lehet-e pótolni. Rita néni felhívott, hogy bár a Fiatalúr beteg, be tudna-e menni, hogy ő is rajzoljon Kati néninek, és a búcsúztatón verseljen, énekeljen a többiekkel. Mivel már nem annyira beteg, bementünk... Befestették a tenyerét, azt egy lapra nyomtatták, mint a többieknek, és rajzolt valamit. Virágot. (Azt eddig nekem sem, csak gépeket, szerkezeteket!) Még otthon rajzolt egy perecet is (az a jele) és egy B betűt írt, a keresztneve kezdőbetűjét. El is hozta azt is Kati néninek. Meg amiket a Kisasszony is rajzolt neki, mert a lányom is szerette nagyon, mindig is szeretett volna átkerülni az öccse csoportjába. Verset mondtak, nagyon cukit, kinn hallgatóztam, és potyogtam a könnyeim. Majd rázendítettek Bródy János szerzeményére, akit magnóról Halász Jutka néni szólaltatott meg, és 20 ovis énekelte vele:
Játsszunk most együtt, amíg csak lehet, remélem nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek! Rázott a sírás, nemcsak azért, mert szeretem Kati nénit. Nagyon nehéz úgy odaadni a gyerekedet az oviba, hogy tudod, jó helyen van. Még nehezebb olyan óvónőt találni, aki mellett tudod, hogy olyan, mintha a pótnagyijuk lenne. Hogy nem kívánhatsz jobbat egyetlen gyereknek sem. Még a szülőkhöz is mindig van egy-két kedves szava. Sokan megkérdezték, hogy első elgondolásommal ellentétben hogyhogy nem járattam le az egész ovit, mint ahogy terveztem, amikor a Kisasszony miatt másodszor is csoportot váltottunk. Az ok a Maci csoportos óvónők és a dada volt, a pozitív példa, Gizi néni, Kati néni és Jutka néni. Most már csak Jutka néni marad a tiróból, nekem speciel ő volt a kedvencem mindig is, és csak ici-picivel van lemaradva Kati néni és Gizi néni. Gizi néni is hiányzik mai napig, Kati néni is fog. Szóval ezért hullanak a könnyeim még pár óra múlva is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése